Jógi Bhadzsan

Nem az élet maga számít, hanem a bátorság, amivel megéled”

Jógi Bhadzsan 1929-ben született Indiában (a mai Pakisztán területén), Harbhajan Singh Puri néven. Igen korán, 16 éves korában avatta tanára, Sant Hazara Singh a kundalini jóga mesterévé, 8 évnyi tanulás és szolgálat után. Ifjúkorában kitűnő atléta volt, diplomáját közgazdaságtanból szerezte a Pundzsabi Egyetemen. Majd az indiai hadseregben és az adó- és vámhivatalnál dolgozott, egészen 1969-ig, amikor küldetése Kanadába, majd az Egyesült Államokba szólította.

Jógi Bhadzsan először tanította a nyugati világban teljesen nyilvánosan azt a technológiát, amelyet addig Indiában szigorú titok övezett. Az indiai jógi órái mágnesként vonzották a hatvanas évek végi ellenkultúra fiataljait.

Jógi Bhadzsan nem csupán test- és légzőgyakorlatokat, valamint meditációt tanított nekik, hanem egy teljesen új életformát és életszemléletet is. Azt, hogy hogyan élhetünk egészséges, boldog és teljes életet drogok nélkül, illetve hogy hogyan viszonyuljunk környezetünkhöz, embertársainkhoz és Istenhez. A fizikai világon túli élményeket kereső nyugati fiatalokat tudatmódosító szerek nélkül ismertette meg felsőbb tudatosságukkal. Nem a világtól elvonuló, barlangban meditáló, kolduló jógi életmódját közvetítette, hanem a családos, világi életet élő, életét kitejesíteni vágyó emberét. Ennek szellemében maga Jógi Bhadzsan is több mint 30 könyvet írt, mintegy 90 különböző üzleti vállalkozás feje volt, köztük az ajurvédikus teákat forgalmazó Yogi Tea cégé (itthon is elérhetők a termékei), és megalapította a kundalini jóga azóta világméretűvé vált szervezetét, a Happy, Healthy, Holy Organisation-t (3HO).

2004-ben, 75 évesen, hatalmas örökséget hátrahagyva hunyt el az új-mexikói Españolában, amely a kundalini jóga nyugati központja. Sohasem fogadott el elismerést tanításaiért és eredményeiért, mondván, „mindez Isten és a Guru kegyelméből jutott el hozzánk, ő csupán a postás volt, aki az üzenetet közvetítette”. Mottója, amelynek megértéséhez és megéléséhez tanításai révén közelebb juthatunk: „Ha nem látod Istent mindenkiben – nem látod Istent egyáltalán.”

(„If you can't see God in all / You can't see God at all”)

Aradhana Kaur (Gáborjáni Réka) és Shivantar Singh (Tallis Barker): a Jógi Bhadzsan tanításaira alapuló kundalini jóga első magyarországi tanárai, az első hazai KRI (Kundalini Research Institute) tanárképzés létrehozói, az Adi Shakti Jógatársulás működtetői.

Hálás szeretetünk támogatásotokért, tanításaitokért, barátságotokért!